Szerződések kiegészítése járványhelyzetben

Tagadhatatlan tény, hogy a COVID-19 járvány a 2020-as évet több szempontból is befolyásolta, és komoly világnézeti változást is hozott magával. Az adatok még váratnak magukra, de társadalmilag és gazdaságilag is lényeges következményekkel járt, jár a koronavírus tömeges megjelenése (mivel a koronavírusnak több fajtája is ismert, cikkünkben a COVID-19 alfajt nevezzük a továbbiakban koronavírusnak). A március végén bejelentett kijárási korlátozás és egyéb intézkedések komolyan befolyásolták a gazdaság minden ágazatát és természetesen ez alól az asztalos- és faipari vállalkozások sem voltak kivételek.
Azok a termékek, amelyek Kínából érkeztek konténer számra, a hajókon és a kikötőkben várták a sorsukat, míg a beszállítók üresedő raktárakból próbálták az igényeket kielégíteni. Akár egy aprócska félkész termék hiánya is komoly fennakadásokat okozhatott, és ez a szerződésekben vállalt teljesítési határidők betartását is bizonytalanná tette. Persze akadt olyan szituáció is, amikor a megrendelő kért halasztást a beszerelés vagy teljesítés idejére vonatkozóan, mivel a likviditása forgott kockán.
Az érem mindkét oldalát meg kell vizsgálni alaposan, de fontos kiemelni: a vállalkozási szerződésekbe hasznos lehet beépíteni egy új pontot, amely a pandémia kérdésével foglalkozik. A szerződések ezen pontjának – az elmúlt időszak fényében – több területet érdemes érintenie. A karanténba helyezés kérdését, a közlekedéssel, közvetlen érintkezéssel kapcsolatos korlátozásokat csak úgy, mint a beszállítók késedelmes teljesítéséből adódó határidők várható eltolódását. A COVID-19 egy speciális, világméretű járvány, amely még nem csengett le teljesen, ezért is fontos a szerződések körültekintő átfogalmazása, mely mindkét fél érdekeit figyelembe veszi, és anyagi, egészségügyi biztonságát szavatolja. A bizalom megtartásáról nem is szólva.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Csend és nyugalom a tolóajtó mögött
Mindenütt, ahol korábban nem lehetett kihasználni a tolóajtók adta előnyöket – mert a helyiségek elválasztása során a hangszigetelés sok esetben elvárás volt –, most új alkal...
LIGNA 2023 szakipari kiállítás
A LIGNA szakvásár – négy év kihagyás után – ismét tető alá hozta a neves faipari gyártókat, forgalmazókat.
Minden korábbinál fordulatosabb volt a STIHL Bajnokok Bajnoka favágó verseny
A szegedi ligetben tartott szakmai megmérettetésen a tavalyi országos döntőben első 10 helyen végző csapatból nyolc gárda képviseltette magát.