Korpusz gyártás-előkészítés, nem csak asztalosoknak
Idehaza már pár éve ismert az a fajta szolgáltatás, minek keretében asztalos vállalkozások a konfekcionálást, élzárást, sorozatfúrást és vasalat előkészítési feladatokat nem a saját műhelyükben, hanem egy partner szolgáltatásaként veszik igénybe. Ezen a területen egy új szereplő is megjelent a hazai piacon, aki nagy gyártói tapasztalattal a háta mögött érkezett erre a piacra.
„Asztalosok az asztalosokért”
Lényegében erről van szó, ha alaposabban szemügyre vesszük a NETasztalos program szolgáltatásait, koncepcióját és az egész projekt gondolatiságát. A szolgáltatásban rejlő lehetőségekről és a jövőbeli fejlesztésekről kérdeztük a cég ügyvezetőjét, Simon Gábort.
A szentgotthárdi Simon Belsőépítész Kft. több évtizedes múlttal bíró asztalosipari és belsőépítészeti cég. Tervezési és kivitelezési munkáikkal elsősorban az ausztriai és a német piacon vannak jelen. Többek között ennek köszönhető a mentalitás és az ezzel együtt járó magas nívó, ami az új szolgáltatásban is megjelenik.
A pandémia, valamint az ezzel együtt járó nehéz időszak arra sarkallta a cég vezetőit, hogy korábbi tevékenységüket nem feladva új, az eddigi portfólióhoz hitelesen illeszthető tevékenységgel bővítsék és egyben szélesítsék a tevékenységek repertoárját.
Ilyen típusú szolgáltatási portfólió építésébe jellemzően kereskedő cégek szoktak belevágni. Ebből adódóan többnyire termék és értékesítés fókuszú a fejlesztésük. Esetünkben azonban egy nagy tapasztalattal bíró belsőépítészeti cég mozdult ebbe az irányba, olyan vállalkozás, amely már komplex gyártói háttérrel rendelkezett. A fókusz így a gyártáselőkészítés hatékonyságára, valamint olyan területekre tolódott, ahol leginkább segítségre szorulnak az asztalosipari vállalkozások.
Saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy milyen mértékben van jelen a szakemberhiány a faiparban, azt is jól láttuk, hogy a korpuszbútor gyártás magas szinten műveléséhez milyen volumenű beruházás szükséges. A kettő dolog valahol összeér, nevezetesen, ha nincs ember, aki szakszerűen üzemeltessen egy munkaállomást, akkor, ha meg is tudná finanszírozni a cég a beruházást, nem lesz ki dolgozzon a gépen…
KEZDI A BESZÉLGETÉST A CÉG ALAPÍTÓJA, SIMON GÁBOR.
Mire fókuszáltatok a projekt fejlesztésekor, hiszen mint említettük, ti nem kereskedők vagytok, hanem a mai napig is belsőépítészeti projektek kivitelezésével foglalkozó cég.
Igen, az asztalosipari üzletág továbbra is a vállalkozás gerincét adja. Amikor hozzáfogtunk ennek a projektnek az előkészítéséhez, azt láttuk, hogy a kis asztalosok, pár fős vállalkozások esetében a gyártáselőkészítés, ezzel párhuzamosan a korrekt és profizmust tükröző árajánlat készítés, valamit az egyszerű, de tetszetős látványtervek készítése az, ami igazán fontos, valamint persze a magas szintű gyártás. A célunk kettős volt és mivel nem vagyunk kereskedők, nem jelentett ez meghasonulást. Tehát az ügyes kezű amatőrök mellett azokat az asztalos vállalkozásokat szeretnénk kiszolgálni, akik a tervezést, vasalat választást, árajánlat adást szívesen végzik egy helyen, egy folyamatosan fejlődő informatika háttér támogatását maguk mögött tudva.
A gyártás egyébként óriási beruházás, szerintem teljesen felesleges erőn felüli vállalás egy kis műhely számára. Mi HOMAG gépekkel dolgozunk, konfekcionálás adott esetben nesting technológia használata, élzárás és a sorozatfúrás, illetve vasalat előkészítés egyaránt kipróbált és hatékonyan működő technológiával történik.
Visszatérve az indíttatásra: több éves fejlesztői munka van mögöttünk. Kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy egy rendkívül letisztult, egyszerű és hatékony felületet hozzunk létre. Figyelembe véve a hazai asztalosok szokásait, szerettük volna olyan szolgáltatást felépíteni, ami nem jelent extra terhet a felhasználóknak. Napi 8-10 óra műhely munka után nem mindig van kedve az embernek bonyolult programokat bogarászni.
A felület, amin dolgozhatunk, rendkívül felhasználóbarát. Egyszerű, jól értelmezhető ikonok, kellően gyors megjelenítés és könnyű kezelhetőség. Látszik a gyártói tapasztalat. A tervezési folyamat egyértelmű és jól követhető, számos helyen beépített kontrollal. Szinte kizárt, hogy hibázzunk, mert a rendszer azonnal jelez, hibás méret vagy zóna megadásakor.
A konfigurálandó termék kiválasztásával azonnal nagyot lépünk, hiszen mindjárt egy standard vagy mondjuk úgy, gyakori kiosztású korpusz a kiindulási alap.
Méretarányos háromdimenziós megjelenítés. Bármilyen módosítás esetén real-time látjuk az új árat és grafikusan a módosítás adta új formát vagy dimenziót. Legyen szó vasalat kiosztásról, nyitásirányról, stb.
Egy kezelő felületen tudjuk a textúrát és az élzárás színét, hátfalat, stb. beállítani. Amikor kész az adott korpusz elem, mehet a kosárba és folytathatjuk a munkát a következő komponensekkel. A Projektkezelő funkciónkkal egyidejűleg több munkát és árajánlatot kezelhetünk.
Minden módosítást, beleértve az árat is (raktári lapok esetén), valós időben látunk. Rendelhető színek esetén az ajánlattétel 48 óra. Az árak 14 napig érvényesek. Ez nem marketing fogás, hogy pressziót gyakoroljunk, hanem egyszerűen ez a való világ, hiszen az árak változására szükségszerűen a szolgáltatónak is reagálni kell. Abban az esetben, ha a rendeléssel késünk a 14 napos határidőből, természetesen nem veszik el a munkánk, bemásolva, frissítve új árat kalkulál nekünk a rendszer.
A kész konfigurációból könnyedén tudunk árajánlatot generálni, ahol egy tetszőleges indexálást megadva azonnal megkapjuk az ügyfél felé prezentálható árat is! Nem utolsó sorban elegáns, könnyen átlátható formátumban.
A látványtervezés igazából „külsős” platformon történik. Sweethome 3D vagy SketchUp ingyenes programokkal. A korpusz rajzok egyszerűen behúzhatók mindkét programba és ami fontos, hogy a kiválasztott textúrával megegyezően tudunk tovább dolgozni. Vendégoldalak, lábazatok, sarokelemek is generálhatóak és beilleszthetőek a tervbe. Jövő hónapban indítunk egy webináriumot, ahol a rendszer és a tervezés lehetőségeit mutatjuk be egy egyórás bemutató keretében.
A program gyors egyszerű és a maga módján látványos is.
A tervezés egy dolog, de mi a kínálat, amit beépíthetünk a bútorok kialakításakor?
Jelen pillanatban a Falco dekor színeivel, Blum vasalatokkal és a DEMOS teljes kínálatával dolgozunk.
Nyilván egyedi kívánságokat is tudunk teljesíteni, de ez kicsit több idő ráfordítással jár.
Jelenleg a raktári színekből (22 szín) 14 napos határidővel (+ logisztika) tudjuk vállalni a gyártást. Rendelhető színekre 3 napos ajánlati határidő után 3-4 hetes határidőt tudunk kiajánlani, de színtől és mennyiségtől függően ez lehet több is.
Túrajáratunk van 4 megyében (Vas, Zala, Győr Moson Sopron, Veszprém), de 2400×1200 mm-es raklap méret esetén országos kiszállítást tudunk biztosítani
Célunk, hogy rövid időn belül a legkedveltebb dekor gyártók kínálata is raktárkészleten várja a partnereinket.
Magától érthetődő, hogy ez a szolgáltatás pénzbe kerül, hogy látjátok, mennyire nyitottak a vállalkozások?
Az a tapasztalatunk, hogy egyre többen választják ezt a lehetőséget. Nem kell technológiába fektetni, nem kell plusz embert felvenni, a szerszám- és szervizköltségek nem terhelik a vállalkozást és a szolgáltatás díja minden további nélkül beépíthető az árajánlatba.
A mi gépparkunk rendkívül magas minőséget garantál, a NETasztalos tervezői és gyártáselőkészítői háttér pedig komplex egésszé teszi a programot.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer bemutatja az iparág első akkuval működő hordozható fűrészgépét
Az LT15 sorozat szilárd alapjaira épült új LT15 akkumulátoros fűrészgépben egyesülnek a legfejlettebb funkciók, mint például az intelligens tápellátás, a be- és kikapcsolás...
100 napra bővült az új Festool szerszámok garanciaregisztráció határideje
A korábbi harminc napos határidő helyett most 100 napra bővült a Festool szerszámok megvásárlásától számított regisztrációs határidő a teljes körű garanciára.
RAUVISIO bútorlap akció
2024. 09. 09. és 2024. 10. 09. között a REHAU online Felületkonfigurátoron leadott bútorlap rendelésekre 10% kedvezményt adunk!